
Gondoltam írok valamit a mai napról, de mivel nem szeretek magamról beszélni és önbizalmam a béka feneke alá szorult, ezért nem írnék arról, hanem keresek egy szép verset és azt másolnám be egy zene kíséretében.
Behunyt szemmel
Nesztelenül közeleg az
enyhet adó éj
a vágy ravatalán, térdre borult álmok
bársony-nyoszolyájuk terül szerte-szét,
mélyülő ráncukba nyugalmat találok.
Csendben, lopakodva,
fojtogató kínnal,
parázna
hévvel átölel a sötét,
behunyt
szemmel érzek, lelkem muzsikál
ezüst
húrok sírnak a szél lüktetésén…
/vörös liliom/
"Jó lett volna bizonyos dolgokra emlékezni és bizonyos
dolgokat elfeledni,de nem lehetett,mert az Idő életnyi
pocsolyájában múlhatatlanul ott voltak tündéri szigetek
és rothadó zátonyok,melyek egyszerre és egymás mellett
mutatkoztak,ha az emlékezet kinyitotta vaksi szemét.
Jó lett volna másként tenni sok mindent ,és jobban
meggondolni az elhatározásokat,simogatni,ahol korbács
csattant,és ölni,ahol ölelésre tárult a kéz,de nem lehetett,
mert mindez már elmúlt,mindez már van,az Idő jóvátenni
nem tud már semmit,legkevésbé önmagát."
"Higyj, hogy aztán ne higyj!"
Hümm. Ma jó nap volt kimondottan. Bár sokan nem voltak nyitottak az én 'most sokat beszélek máskor pedig nem' hangulatomra. Fájt. Ez annyira szörnyű. Mikor sokat beszélnék és mondanám amit akarok, akkor mások nem figyelnek oda rám. Hát így jártam. Már azt sem tudom elképzelni holnap mi lesz hisz lampionos felvonulás lesz a városban és én már nem merek reménykedni abban sem, hogy találkozok vele. Igazából kicsit mérges is vagyok de mit mondjak... ez vagyok én. Szép este lesz a holnap csak végig egyedül leszek - sem barátnők, sem barátok. Hmm milyen tipikus. Nem érdekel. Inkább leszek elvont és maradok egyedül abban biztos megtalálom azt amit keresek. Nincs szükségem emberekre, vagy nem akarom, hogy szükségem legyen bárki társaságára? Hmm talán... elegem van. És lehet inkább holnap itthon maradok jobb is lesz.
- mindenki bánt:
a; Miért?
Mert hagyom, hogy mindenki átgázoljon rajtam.
b; Mi a baj?
Minden. A helyzetem, az életem, a felfogásom.
c; Mikor sírtál utoljára fiú vagy gond miatt?
Nem tudom, régen. De most újból fogok. Kell.
d; ...?
Senki se vigasztal meg vagy hasonlók. Senki nem keresi a társaságom. Elhagyatottan és magányosan érzem magam. Úgy érzem egy barátra sem támaszkodhatok mert mind inkább elmenekül anélkül, hogy megkérdezné őszintén és nyiltan, hogy mi a bajod? Szórakoznak velem mint valami értelmetlen játék figurával. Nincs senkim, sem egy váll amin most ki sírhatnám magam, sem reményem arra, hogy az elkövetkezendő hetek jobbak lesznek. Már sok bennem a feszültség... Mi lesz később. Meghalok. Egy jobb helyre kerülvén vagy talán a pokolban találnék végső menedéket. Elegem van. Most ő is csak egy fiú végre. Nem akarok szeretni senkit és nem akarom, hogy bárki is szeressen. Nem kell egy ember sem ahogy eddig sem segített senki... Sok mindenen egyedül kellett végig mennem. Mikor megtudtam, hogy az unokahugom beteg akkor sem állt mellém senki, hogy én segítek neked feldolgozni a bajod csak hagyd. Nem! Hát ha eddig nem jött segítség továbbra sem kell.
"... Levesbe egy csipetkét ez is kell, különben remegnék,
Ha rá gondolok elájulok, tőled mi mást kaphatok,
Csak magányt, esetleg csendet, kérek a fejbe rendet,
raknék, mert erdő van idebent, erdő, erdő van idebent...."
Minden
a
TE
hibád!
és Miért is?
"Te is láttad azt, amit látok, mégis elfelejtettél,
Most is hallod azt, amit mondok, mégis itt felejtettél."
Minden hiperkarma számnak van valami féle pikantériája (bár én eddig csak 2 számukat hallottam) mely a szövegben figyelhető meg.
Hiperkarma - Zöldpardon
" És mellettem vagy de messze tőlem.
Aki számít, azt te sosem látod.
Aki valamit is akar, az a jóbarátod,
aki megesküszik, hogy jóbarát vagy,
pedig többnek tart, mint egy jóbarátnak.
Az a sumák fajta, az sosem mondja,
csak nevetgél, hogy neki nincsen gondja.
Pedig elevenen eszi meg a penész érted.
Sokra képes, aki szeret téged. "
Tehát van ÉrTeLmE: (csak meg kell találnod...)
- MeGtEsZEm
- Megláttam
- Más lesz!
- Miben?
- Hangulat, értelem, látásmód.
- DE!
- Megtegyem?
- Nem!
- Nem is lesz rá alkalom, hely és idő.
- SőT mErSzEm SeM
- Semmi sem változik? :(
- MoSt MéG nEm...
A kezdet
"Az élet olyan, mint a zene: fül, érzés és ösztön kell a megkomponálásához, nem szabályok."
és a Vég
",...néztem a jelenetet, és tudtam, hogy igazából most mondanak búcsút nekem. Ugyanolyan elveszett kislány lettem, mint a többi. Most majd hazamennek, és biztos helyre félretesznek, mint egy levelet a múltból, amit soha többé nem nyitnak fel, soha többé nem olvasnak újra. És én sem tehetek mást, mint hogy elbúcsúzom tőlük, minden jót kívánok nekik, áldásom rájuk minden jó gondolatukért. Egy kézszorítás az utcán, egy elejtett tárgy amit az ember felvesz, visszavisz és átad, vagy egy barátságos integetés egy távoli ablakból, egy biccentés, egy mosoly, egy pillanat..."
"Ha a perchez szólnék esengve:
Szép vagy! Maradj! Tied vagyok!
Akkor verj engem rabbilincsbe,
Akkor akár meghalhatok!"
"Ha láthatnám a síkon át
e nyüzsgést, szabad nép szabad honát
a pillanathoz esdve szólnék:
Oly szép vagy, ó, ne szállj tovább!
Nem mossa el megannyi millió év
halandó-életem nyomát.-
E boldogság sejtelme elragad,
s már üdvözít a legszebb pillanat."
Föci óra/ Föci tanár beszólása:
"...tudom már, hogy bakzanak a macskák!..."
Aki félelemmel él, az csak félig él. - Spanyol közmondás
Ma végre megvolt a fényképezkedés is! Huh kiváncsi leszek a képekre XD
Felmérésbe kezdtem. Témája a blog, blog írás. Ezen belül is csak egy kérdés:
Ha van kedved válaszolni akkor kommentben megteheted ;] Ha nincs az sem probléma... :) Ez a felmérés saját körű csak a saját kiváncsiságom hajt.
"Séta az élet, semmi más,
Nincs érkezés, csak indulás!
Az út rögös, és nehéz,
De boldogulsz, ha nem félsz!
De soha ne feledd:
Egyszer megszűnik a sétatér,
A szív kialszik, s az élet véget ér "
"Van aki megy és van aki jön,
aki rád nevet és elköszön
de a végáőllomás én leszek esküszöm.
Van aki szebb és van aki jó
de olyan nincs aki én vagyok
a nyomodban maradok
ezt jól tudod
nekem igért már a véletlen
nem menekülsz már az életeben
elér bárhol a csak azért is szerelem
Kigúnyolhatsz és ellökhetsz
az északi sarkig is elszökhetsz
elér bárhol a csakazértis szerelem. "
Zorall - csakazértis szerelem(zeneplayer)
Joghurtod a pólódon?
Herpeszed is kiújult?
Fülhallgatód elromlott?
Úgy érzed hogy elárvult
védtelen vagy,
társtalan, s nagy
véletlen, vagy
láthatatlan
komisz erők ügyeskednek ellened?
Álmaidat elönti a rettenet?
Úgy érzed egy ölelésért megteszed
azt is amit máskor csak úgy nem lehet?
Napszemüd tedd fel jól a bukóra!
húzd ki magad nevess a bunkókra!
Lehet hogy szar volt a "régebben"
De semmi sem történik véletlen!
Te is verset szeretnél magadról, blogos mi voltodról? Akkor katt ide

„Ha egy szép élet vágyát őrzöd, a múlttal nem szabad törődnöd, s mindig úgy tégy ha veszteség ér, minthogyha újjászülten élnél; Mit akar?- kérdd meg minden naptól és minden nap felel majd akkor; Tetteidnek tudjál örülni, más tetteit tudd megbecsülni; főként ne gyűlölj egy embert se, s a többit hagyd az Úristenre.”
„ Tégy meg minden jót, ami tőled telik, Amilyen eszközzel csak tudod, Amilyen módon csak tudod, Ahol csak tudod, Akivel csak tudod, Ameddig csak tudod.”
„Van az úgy, hogy a szavak értelmüket vesztik, és még a legnagyobb író, a legjobb szónok sem tudja kifejezni az érzéseket...”
Igen, most délutános és ha eme műszakos akkor felsorolnám az előnyeit és persze hátrányait is.
Előnyök:
- nézhetem a jóbarátokat és bármit amihez kedvem tartja
- mehet együtt a szgép és a tv ^^:$
- van főtt kaja mikor haza megyek ^^
Hátrányok:
- alig beszélek a mutterral csak max annyit, hogy 'kérhetek kaja pénzt?'
- felébredni ha délutános akkor is felébredek szal gáz
Noh, igen valamit valamiért. Haj egyedül érzem magam általában és kedvem lenne magam kitörölni a világból de nem tehetem. Ahogy azt sem, hogy a fiúkkal bunkó vagyok mert talán pár ember megérdemelné ha vissza adnám neki azt a sok rosszat amit nekem adott. Kezdeném pár osztálytársammal mert tönkre tettek egy embert jah meg kissé engem is. Persze kibékültek de megint kavarodik a szar a katlanba. Ha boldog az ember valakivel akkor valakinek az biztos nem tetszik. Ha én boldog lennék ami nem jöhet össze mert én nem leszek boldog senkivel, én ellenkező pórusú férfi mágnes vagyok azaz taszítóm a pasikat nem hogy vonzanám őket. Nah mind1 'kutyafuttában' ennyit még majd úgy gondolom jelentkezem! Aurevoir!
Kedves Télapó!
Én eggy f@sza urhalyóst szeretnék karácsonyra. Egészévben lyó gyerek voltam! Jó barátod: Villi.
Kedves Vili!
Remek a helyesírásod! Úgy nézem, minden tehetség megvan benned ahhoz,
hogy néhány év múlva belépj a profi segélyen élők táborába. Mit szólnál
inkább egy rohadt könyvhöz, hátha sikerül megtanulnod írni és
olvasni.Az űrhajóst pedig a bátyádnak adom, neki legalább jó a
helyesírása. Télapó
Drága Télapó bácsi!
Egész évben jól viselkedtem, és egyetlen vágyam, hogy béke és öröm legyen a világon!
Szeretettel: Sári
Kedves Sára!
100%, hogy a szüleid be voltak tépve amikor téged csináltak, nincs igazam?
Télapó
Kedves Télapó!
Nem igazán tudom, hogy meg tudod-e tenni, de ha lehetséges, akkor azt
szeretném Karácsonyra, hogy a mami meg a papi újra kibéküljenek.
Kérlek, nézz utána!
Szia: Robi
Kedves Robi!
Hogy gondolod, hogy tönkreteszem ezt a szenvedélyes kapcsolatot apád és
a nevelőnő közt?! Úgy kefélnek, fiam, mint a moziban! Kapsz inkább egy
doboz Legot, jó?
Télapó
Kedves Télapó!
Mit csinálsz a maradék 364 nap alatt? Játékokat?
Barátod: Tamás
Kedves Tamás!
A játékokat mind Kínából hozzuk. A maradék időm Vegasban töltöm,
pincérnőkre vadászom és minden pénzem eljátszom a casinoban. Hát, te
akartad tudni. Télapó
Drága Télapó!
Nálunk, a házban, nincs kémény. Hogy jutsz majd be?
Csókol: Jocó
Kedves Jocó!
Először is, ne nevezd magad Jocónak, ezért cseszegetnek a suliban is!
Másodszor, az nem ház ám, ahol laktok, hanem egy olcsó bérlakás.
Harmadszor pedig, ugyanúgy jutok be, mint minden betörő, a szobád ablakán át. Szép álmokat: a Télapó.