2012. május 18. 9:01 - írta everyday

Tudjátok, annyira undorító az élet benne egyes emberekkel! 
Itt van barátnőm esete, aki egy talpig jó ember és erre magával az ördöggel van... A srác elhanyagolta, kihasználta... szakítottak. 2 nap telt el... és most újra együtt vannak! Szerintem a csaj nem a legjobb döntést hozta meg! Annyira bennem van, h megakarom védeni a bajtól, mert mint nem elvakult külső szemlélő látom, h mi újság. Annyira tehetetlennek érzem magam emiatt... tennék valamit, elmondanám neki a véleményem de akkor lehet örökre haragba kerülnénk, azt pedig, nem akarom. 
Egy szempontból- amikor erről beszéltünk azt mondta, h fél, h nem lesz más, esetleg soha többé senkije... Tudjátok én is ilyen voltam. Végső kétségbe esésemben a társkeresőhöz fordultam, majd egy nagy kanyarral ki is tántorodtam belőle. A társkeresőre mondhatni azok mennek akik, senkinek nem kellenek. Ez részben igaz. Mert oda olyanok mennek akik nem mernek a való életben ismerkedni..., félénkek ezért mivel interneten keresztül könnyebb... Aztán ha van valaki, aki a reményt felkelti bennünk, h hosszú évek után végre lesz valaki... s mégis csalódunk mert mondjuk erőszakosan közeledik... S az a halvány remény is ami eddig izzott örökre kihuny.

Úgy gondolom, h mindenkinek van egy párja - valahol. Tudjátok, akivel kiegészítik egymást, befejezik egymás mondatait... igen, nagyon "képernyő folyósan" hangzik de így van....

 

Persze én is sokat csalódtam. Mire eljutsz oda, h végleg ott maradnál ott ahol vagy, akivel vagy rengeteg mindenen mész keresztül. Nem könnyű, minden egyes alkalom egy darabot tör ki a lelkedből, ami értékes részed elvesztését is jelentheti.

2012. április 18. 12:34 - írta everyday

Tudjátok létezik az a szerelmi huzakodás, létezik a romantikus egymásra találás. Azt hiszem miénk az utóbbi volt. Sokat szenvedtem miatta, de megérte. Örülök, h nem sikerült a szerelmet amit iránta éreztem, elnyomni magamban. Együtt vagyunk és nagyon szeretem. Remélem tudja ezt Ő is.

 

2012. április 17. 11:19 - írta everyday

Elgondolkodtam egy kicsit, a barátság intézményén. Tegnap ahogy az egyik - itt akadtam meg, barátnőm? - mondta, h jó velem beszélgetni és eddig még nem hallott vissza semmit abból amit  elmondott nekem. Ennyi lenne hát? A barát erre való? Legyen kinek panaszkodnod és a titkaidat elmondanod? Manapság már nem értékelik túl nagyra a barátságot. Mármint legyenek az embernek barátai, s ennek talán, h is mondjam így kell lennie?! Hiszen, h ha nem tartozol sehova akkor utálnak, vagy megvetnek, és a kutyát sem érdekled. Általában választanod kell "egy oldalt". Így van ez főleg az osztályoknál, az iskolában. A nagyobbak, felnőttebbnek néznek ki, de mindig ugyanazokat a problémákat fejtegetik... ez mit mondott, az mit csinált, jaj de hülyén néz ki... komolyan. Az ember sokszor másból sem áll ki.

Egy régi barátnőmmel most találkoztunk a munkahelyén - nehezen tudtuk volna elkerülni hiszen pénztáros volt - megdöbbentő volt látni. Ahogy látszott az egész arcán, h ki van simulva, ott van ahol lennie kell. Nem sok ember arcán látni ezt de az övén látni lehetett. Biztos nem olyan tökéletes az élete mint hiszem, vagyis nem is hittem, h tökéletes az élete... ez butaság. Irigyelem kicsit... a sorsa miatt. Persze mindenki a maga sorsának kovácsa, de sokszor nem úgy néz ki...

2012. március 16. 13:29 - írta everyday

A valóság és az álom annyira más. Álmomban a herceg ment meg a sárkánytól, jó fodrász is vagyok, külső szemlélő is vagyok a saját álmomban. 
A valóságban pedig: nem tudom. A csalódás halmazok, a szerelem, beszélgetés a házas élet eljöveteléről. Az, hogy nem tudom megvédeni magam... s marad a begubózás a takaró alatt, a könnycseppekkel. 
Egyet még nem döntöttem el magamban. A házasság amit annyira szeretnék, kislányos álom csupán vagy igazi felnőtt terv. Persze lányként mindenki a hercegnős ruhás esküvőre vágyik a nagy Ő-vel de ... Nekem itt a nagy Ő, úgy gondolom legalábbis akivel befejezzük egymás mondatait! (tényleg) Lenyírom a haját... és nem sikerül jól de ő nem mutatja ki, h nem tetszik neki, nekem meg sírhatnékom van mert tudom, h elbasztam a haját... Szóval ez van most. Ja és napsütéses jó idő. Meg R.E.M - everybody hurts....

 

2012. március 5. 9:05 - írta everyday

Tudjátok ki kell adni magamból... mert ha nem felrobbanok tehetetlen dühömben.

Az egész helyzet azzal kezdődött, h nővéremmel és a férjével "szomszédok" lettünk. Az elején nem is bántam, tudjátok úgy gondoltam az egész dologra, h majd tudjuk segíteni a másikat, ha szüksége van rá. Egy ideig (mostanában) belém is hasított ez a gondolat sokkal erősebben... de aztán a hétvége mindent megváltoztatott.

Nem tudom, h az az ember mit gondol magáról. de ha tudná, h mennyire bánt engem azzal amit csinál, lehet, h a, megváltozna/megvilágosodna, b, agresszívebben folytatná??? Tudjátok, nem tudom mit mondogat rólam a szüleinknek, vagy mit nem. De az, h a szüleim előtt, h beszélhet rólam azt nem tudom. Most például kirívóan van egy dolog amit én nagyon nem tartok tiszta dolognak, de nem fogom elmondani se neki, neki főleg nem mert általában én vagyok a szar ember.... (korábbi esetek) Csak csalódtam. Azt hittem egy család tagjainak össze kell tartaniuk. Ez most rosszul esett. Bár tudom, h általában ők ketten szarnak le, h én mit gondolok mert biztos hazudok meg ilyenek... de .... inkább erről ennyit.

2011. augusztus 24. 21:12 - írta everyday

Jövő héten suli. Tudjátok nincs kedvem hozzá...! Végülis ha már elkezdtem akkor be kéne fejeznem, nemde? Olyan értelmetlennek érzem az egészet... nincs kedvem beszélgetni az álszent osztálytársakkal... nincs kedvem megint páratlannak lenni... 
Az biztosan tudom, hogy jó érzés tervezni a kis lakásunkat a párommal :) Élvezem, hogy az indiai stílusú hálószoba részleteit tervezzük, a narancssárga színű falakkal... Persze addig még van tenni való... 

Lett új szemüvegem! Nagyon furi még, de meg kell még szoknom.... noh jók legyetek!

2011. július 28. 10:35 - írta everyday

Most volt nemrég az 5 éves osztálytalálkozóm. Sok szempontból felnyitotta a szemem, elsősorban ott ülve azokkal az emberekkel, az összes emléket felhozta. Főleg a rosszakat. Olyan értelemben rosszakat, hogy csúfolás. Annyit csúfoltak és bántottak ők, s az osztálytalálkozón mégis elvárták, hogy belemosolyogjak az arcukba.

Nagyon nehéz volt! Oltári nehéz volt velük egy helységben megmaradnom. Hál'istennek nem mindenki tudott jelen lenni.... 
Az "egész" ott lévő osztályból ketten jöttek oda hozzám beszélgetni. Az egész úgy telt el mint azok a gyatra iskolai napok. Mindenki ugyanúgy klikkesedett, azokkal akikkel azelőtt is. Sokkal szerencsétlenebbek, gyerekesebbek lettek. Mármint ezt most nem úgy értem, hogy én egy istennő képességeivel felérő fel nőtt egyed lettem, hanem úgy, hogy mellettük nekem - vagyis én így érzem - felelősségteljesebb lettem.

Persze - gondolom ugyanúgy kiröhögtek mint régen, véleményük nagyon nem változott rólam. De igazából nagyon magasról leszarom, mert az ő véleménye alakít engem.

A másik meg, hogy az osztályfőnökünk most mutatta meg nekünk azokat a feljegyzéseit miszerint ábrázolta magának, hogy hogyan is alakulnak a barátságok az osztályban, mindenkit személyenként elemzett. Azokat a papírokat is megmutatta miszerint ki, kiben bízott. Na itt ért az első csalódás. Akit én egy lojális barátnak hittem egy áruló szemét volt aki nem tartott engem barátjának vagyis nem tartott megbízhatónak. Igazából már nem is számít. Azért mégis csalódásnak éreztem.  Mert én annyi mindent elmondtam nekik és mégis azt írta, hogy nem vagyok megbízható. A legrosszabb, hogy szerintem esélyt sem adott.

Talán mindezekért a dolgokért hagytam süllyesztőbe kerülni az általános iskolás barátaimat!

2011. július 7. 14:10 - írta everyday

Várom már a közös nyaralást! Kiskunmajsára megyünk, vagyis eddig így van :) Ez lesz a legelső közös (igazi) nyaralásunk!

Ma gondolkodtam valamin. Eddig bárki is tetszett meg, vagy tetszettem meg vkinek az mindig - hogy is fogalmazzam meg - "debil" volt. De most az egyszer úgy érzem, hogy egy normális pasas "akadt a horgomra" ;) akit nem engedek! Szóval így érzek!! ^^

Voltunk a mórahalmi fürdőben "pancsizni" és nagyon-nagyon jó volt!Még csúszdáztam is pedig én nem nagyon szeretek x) Sok-sok meleg vizes medence, jeeee :) Ajánlom mindenkinek a fürdőt! Sőt a mellette található Varga csárdát is! Nagyon finomat ettünk ott.

2011. június 29. 17:52 - írta everyday

Mostanában egyre komorabb a hangulatom. Ezt főleg az mutatja, hogy újra komoly zenét kezdtem hallgatni.
A másik, hogy feltűnően sokszor rám jön a sírhatnék. Nem tudom miért, mitől. Csak úgy. Van, hogy el tudom fojtani, máskor meg már párás a tekintetem és összeszorított fogakkal várom a "sírás roham" elmúltát. Nem tudom mitől lettem ilyen érzékeny.

Elkezdődött a nyári gyakorlatom is. Már a második hetet taposom a 4-ből. De annyira borzasztó. Idegenek, idegenek, idegenek! Akik úgy tesznek mintha 1 hét után a barátaid tudnának lenni. Egyikük sem jobb a másiknál. 
Az első héten sokszor olyan egyedül éreztem magam, elveszettnek... Most pedig ott tartok, hogy még az osztálytársaimat is ellenségnek tekintem. Eddig a szeletelő használatát sikerült elsajátítani... De szaktudással nem gazdagodtam. Úgy érzem, hogy életem leghosszabb 1 hónapja ez... A napok, az órák lassan telnek. Én már nem is tudom hol vagyok. Érdemi munkát a 2 hét alatt felmutatni nem tudtam... annyira haszontalannak érzem magam ott. 

Július közepén pedig haza megyek 2 hétre. Otthon leszek a kis állataimmal; a kutyámmal akit eskü!!!! minden nap elviszek majd sétálni, a két kis virgonc kis cicával... és talán sikerül kialudnom magam... Ez a minden napos 4-kor kelés... nagyon megvisel.

A gyakorlatok alkalmával legalább tudok gondolkodni... annyi minden jár a fejemben.... jövő, szerelem, álmok. Azt így utólag nem tudnám megmondani, hogy konkrétan milyen dolgok suhannak át az agyamon.

2011. június 16. 20:57 - írta everyday

Fuuuh, de régen írtam...

Na nos, tudjátok meg, hogy amióta városi "gyerek" lettem, azóta pocsékolok. Azt hiszem. Nem szeretem kidobni a maradék tejet vagy kenyeret. Tudjátok nálunk otthon falu helyen semmi ennivalót nem dobtunk ki, emiatt nagyon rosszul érzem magam, szinte bűntudathoz hasonlítanám. Azt főleg amikor az anyuéktól kapott cuccot kell kidobnom, például pár szem gyümölcsöt. Annyira rossz érzés, hogy szinte sírhatnékom van tőle, vagy nem biztos, hogy attól de valamitől(magam sem tudom mitől).

Végre vége lett az iskolának és mire vége lett a tanévnek sikerült összébb barátkoznom az osztálytársaimmal. Aztán látom a végét az egésznek, mármint, hogy is mondjam... vége lesz. Úgy érzem mostanában főleg, hogy nincs olyan barátom aki igazán az lenne. Akinek BÁRMIT elmondhatnék. Mármint jobban érzem magam így, hogy szinte "elvágom" magam az emberektől...

A másik meg... szóval egy ideje furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy ugyan lesz-e 5 éves osztálytalálkozónk, s mit ád isten lett! 
Amikor még nem tudtam róla, hogy lesz addig olyan örömmel "vetettem" magam a gondolatába, de mihelyst valóságos formát kezd ölteni a dolog - dátummal, hellyel stb. - azóta óckodom tőle. 
Félek a többiektől. Régen sem igazán voltam velük "pajtás" de... főleg ellenségnek tekintettem őket akik szebbek, jobbak nálam, s ez mindig " baszta a csőrömet!". Igen csak kisebbségi érzésekkel hagytam el a 8. osztályt, aztán dupla adaggal kaptam belőle a középiskolában. Az a sok öntelt ember... én sem vagyok tökéletes de... 
Nem szeretném látni az általános iskolás osztálytársakat, egyszerűen nem. Az egészben csak az a rossz, hogy már elígérkeztem, hogy megyek, Szotyit is viszem. Így pláne másabb a dolgok fekvése...

2011. május 6. 14:11 - írta everyday

Tudjátok-e vagy sem új helyre költöztünk... Leszögezném, hogy a főbérlővel amikor beszéltünk ő azt mondta, hogy itt (mert egy szobát bérelünk, Scorterrel) egy elég jó társaság verődött össze, legalább is elég jól összeszokottak. S most egy végülis mondhatom majdnem 1 hét után azt kell mondjam, hogy ez nem igaz. 
A nem törődömség, s néha az iszonyat jár át, amikor a másik bérlők egyike - melynek kedves szokása, hogy csapkodja az ajtókat - csoszog a papucsában, s követelöző stílusával megalapozza véleményemet magáról. Nem kedves, még köszönni se köszönne ha MI nem köszönnénk rá. Annyira herótom van az ilyen emberektől... 
A másik bérlőtárs korrekt, s rendes ember, vele igazából semmi baj nincs. Remélem, hogy nem kell sokáig itt maradnunk...

A másik meg, hogy sokáig abban a hiszemben éltem, hogy ha már 6 hónapja együtt élek valakivel, azt hiszem egy elég jó kapcsolatban akkor annak meg kell kérnie a kezem. Nem tudom miért hittem ezt, talán mert sietnék? Mellesleg nem hinném de... nem tudom honnan veszek/gondolok ilyeneket?! Butaság. Más hosszú évek után kéri meg a barátnője kezét... Talán attól félek, hogy ha most nem történne meg akkor soha. Ez hatalmas baromság tudom csak... gyerekes kissé a felfogásom, mit ne mondjak ^^

Még mindig reménykedem egy kisebb csodában ami megváltoztatja az életem. Bennem van a remény, még ha sokáig is kell várnom. Nem tudom igazából, hogy mi lenne/legyen csak gyökeresen változtasson meg valamit/mindent.

2011. április 8. 12:23 - írta frunited

Na meglepődtél?:D

2011. április 8. 12:09 - írta everyday

Úgy érzem, hogy egy hosszú lábú, nagy szúnyog vagyok az élet tavának tükrében...

2011. március 15. 19:00 - írta everyday

Elnézegetve a régi (általános iskolás/alsós) osztály képeket... elgondolkodtam. Milyen is jó volt akkor. 
Gyerek fejjel minden áron felnőtt akartam lenni, most meg felnőtt fejjel mindenképpen gyerek lennék újra! Eljátszanék a többiekkel az udvaron, elüldögélnék az órákon, haza sétálnék apával az iskolából, vagy anya munkahelyére mennék nővéremmel és fagyira könyörögnénk pénzt. Senki nem gondolja gyermek fejjel, hogy nem is olyan mókás a felnőtté válás. Legalábbis utólag így látom. Egyáltalán nem buli. Ahogy felnősz elfogy a szüleid türelme és szeretete is! Mármint nem azt mondom, hogy nem szeretnek a szüleim mert marha nagyot lódítanék... de kicsit így érzem. Főleg azóta, hogy nem akkor járok haza amikor szeretnék... vagyis csak 2 hetente azzal szemben, hogy 1 hónapja még hetente többször (legalább kétszer) otthon lehettem. Sőt eddig nem is éreztem, hogy milyen fontos az otthon számomra. Mert amióta kevesebbet járok haza,nem látom a kutyát aki mindig nagy "nyuszogás" közepette fogad, vagy a macskát aki úgy szintén elém szalad ha jelez neki a kutya, hogy "megérkezett"! Hiányoznak a szüleim, az ágyam, a biciklizés... Kis dolgok de mégis jelentéktelen életem részei voltak. 
Azóta más lett az életem. Mosogatás közben bele gondoltam, hogy milyen más lenne az életem, ha most Szentesre járnék iskolába, többet lennék otthon---> következmény: más baráti kör, több veszekedés a szüleimmel, nem találtam volna rá Szotyira ;).... és ott lenne az a megfoghatatlan 'bárcsak máshol lehetnék érzés'. Most bennem van ez az érzés, tudom és érzem, hogy máshol lenne a helyem, csak nagyon sok keresésbe és erőbe és időbe kerülne, hogy megtaláljam azt a helyet ahol lennem kellene. Közben meg elszaladna mellettem az életem, a szerelmem, a kitartásom... Nem mintha utóbbiból sok lenne... de nah. 
Aztán eszembe jutott, hogy fényképezni is szeretnék még sok, sok, sokat! Ez egy olyan cél amit még érdemes is kitűznöm magam elé, mert teljesíthető. De eddig ez az egy. Nos ennyit a máról, ennyit eddig és ennyit mostanra. 

2011. március 7. 14:44 - írta everyday

Amikor mostanság ránéztem Frunited blogjára, és meghallgattam azt a 30y számot, hááát, újra megszerettem a 30y. Emellett megbékültem Pankával is, vagyis szóval változok. 
Azt tudom és érzem is, hogy változok... de, hogy mi lesz a vége ( ha van egyáltalán vége! )...
Csütörtökön megzúzódott a lábam, de már gyógyulgat, holnap már megyek suliba. Hogy őszinte legyek nem igazán vonz már az iskola. Helyette járnám a világot! :D Persze ez szép és jó... de egyenlőre sőt kit áltatok? járhatatlan út volna....

"Nincsen történetem, csak úgy kitalálom
Kitaláltam tényleg, nem is volt családom."

(Igen loptam, de nagyon tetszik ez a két sor! ^^)

2011. február 28. 22:05 - írta everyday

Mostanában ha valami rossz történik velem, hamarabb túllépek rajta. Nem rágódom és stb... mert rájöttem nincs igazán értelme. 
Mellesleg megtaláltam a kb. 1 éve kezdett naplómat is. Annyira szuicid akartam lenni. Szinte leírok benne mindent, addig, hogy megteszem végül nem sikerül. Azt hiszem oda is fogok írni. Színessé teszem majd, a kis bejegyzéseimmel. 
Mindenkinek sikeres és sokkal jobb életet!

 

2011. január 28. 12:25 - írta everyday

Rég írtam és már pár napja érik bennem pár dolog...

Kezdem ott (a legfrissebb gondolatom), hogy ha háttal áll egy srác, a buszon/villamoson/ egyéb közlekedési eszközön(járok én mással is a felsoroltakon kívül? Nem hiszem xD) akkor tuti csekkolom a fenekét! xD 
"Vannak emberek akik nem többek annál, mint amit mutatnak..." Nos az ember holtáig tanul, szokták mondani, ugyebár és most látom igazán, hogy milyenek is az emberek. Első sorban képmutató szemétládák, akik az arcodba mosolyogva kibeszélnek a hátad mögött. Most nem magamra gondolok, mert próbálok kimaradni azon beszélgetésekből amelyek mások mocskolására irányul... persze nem lehetek mindenki barátja, tudom, de... próbálkozom elhatárolni magam ezektől a dolgoktól...
Rossz volt nézni, hogy 1 hét alatt, egy semleges emberből, hogy lett bántott. A szemem előtt játszódott le a folyamat, (én úgy szint kimaradtam a dologból, mármint most ez nem önfényezés) és mire ide jutottunk péntekig már kicsit látszott is rajta, hogy kezdi sejteni a dolgokat. Aztán ma villamoson ÚGY nézett rám és én próbáltam nem felé nézni... azt hiszem igaza volt sCorternek. Abban, hogy amikor már lesz párom akkor majd mindenki (vagyis az a pár srác - haha xD) velem akar összejönni, aki eddig nem akart. ÚGY, úgy nézett rám. Mármint olyan nem "dugni akarok" hanem olyan incselkedősen. Lehet, hogy félre értem és tényleg velem van a probléma na de ennyire csak nem értem félre a dolgokat. Aztán ott van a BK-s srác is. Aki furcsa mert nem az én típusom, úgy értem nem vagyunk egy szinten... ő elég helyes, sőt nagyon helyes (nem jobb pasi az uramnál, ugyebár!) de mégis furcsa, hogy ÚGY néz rám. Olyan "szívesen megismernélek, de nem merlek megszólítani..." nézés, és mikor meglát felragyog az arca, szóval furcsa. sCorter! Nem azért írom ezt le mert féltékennyé szeretnélek tenni csak, furcsa, hogy van egy másik ember is aki így nézhet rám. Mert eddig nem voltak! Egy sem! Tudom, hogy ez furcsa de tényleg nem voltak... nos szóval kb. ennyi... azt hiszem :)

2011. január 17. 20:39 - írta everyday

Az a rossz az egész "pereputtyos" rossz kedvemben, hogy azt bántom akit szeretek. Pedig én nem akarom őt bántani, nem akarok neki fájdalmat okozni mégis azt teszem. Még saját magamra sem ismerek rá, ahogy visszagondolva még mindig az a nagyon bántó mondat jár a fejemben. Csak ott villog... ordít a fejemben, s közben a szívem ketté törik. Ezt a felét a személyiségemnek szeretném elnyomni, olyan mélyre, hogy még az UFO-k se férjenek hozzá amikor az agyamban turkásznak! Tehát ez eddig, kb. sikerült, de a mai nap valami előhúzta belőlem és nem értem mi a franc történt! Bekattantam! Nem tudok más szót rá. Valami csak nincs rendben velem és még mindig ott vagyok, ahogy leírom azt a mondatot, olyan gyorsan ahogy eddig semmit életemben és aztán ráütök az enterre és elküldöm és aztán mikor elolvassa, szinte látom magamban a fájdalmas arcot amit akkor vágott. Igen sCorter. Ő az. Az akit nagyon szeretek, nagyon szeretem! De most magamat kell helyre tennem. Azt hiszem sírnom kellene. Méghozzá a zuhany alatt amikor azt hiszem, hogy senki nem hallja a zokogásom pedig ők kint vannak és mindent hallanak. Nem mondanak semmit, s nem kérdeznek semmit pedig tudják, hogy nagy a baj. Leolvassák az arcomról, a testtartásomból, s elkönyvelik azt amit az agyuk súg. Pedig az agy egy szemét, sejtes, tekervényes, "csak felét használhatod ki, kupac". Ne hallgass se a szívedre, se az agyadra, sem az ösztöneidre. 
Fordítva működöm mint a többi ember. Ha boldog vagyok akkor szomorú zenét hallgatok, ha szomorú vagyok akkor élet dicsőítő zenét hallgatok, pedig rohadtul nem lenne hozzá jogom! Nem tehetném ezt... most éppen 50 korbács ütést kellene a hátamra kapnom, vagy forró ólmot kapnom a fülembe, vagy éppen köröm letépést kellene szótlanul türnöm. Nem pedig azt kapnom 'semmi baj'! Annál rosszabb, hogy nincs semmi baj! Mert baj igazából megtörtént. Sunyi módon letámadtam, pedig nem volt jogom rajta letölteni rajta mind azt amit éreztem. 
Azt hittem képes vagyok elnyomni az érzelmeim de ezek szerint mégsem. Pedig egyes érzelmeket el kell, hogy nyomjak, hogy fenn tarthassam azt a személyiséget aki most vagyok... és még mindig az a pillanat van bennem ahogy ... na mind1. Kövezzetek meg, adjatok rám tövis koszorút mert most megérdemelném. Mert ha még egyszer így megbántom nem fogom megérdemelni mindazt a szeretetet és szerelmet amit tőle kapok.

2011. január 11. 6:26 - írta everyday

Szóval gondolkodtam, szoktam én ilyet is :P 
Kezdem a teóriám... senki ne vegye magára ha lehet^^ 
Tehát ha a szex, nem létezne a Földön, s nem is tudnánk mi az, nem is így szaporodnánk akkor azt mondanám, hogy nem is hiányozna. A kapcsolatok mérge ez a téma, szétszakítja őket, felfordulást okoz. Igazából az embernek szüksége van a szexre, de ha nem is ismernénk mi az, akkor nem is hiányozna. Mert általában egy vad, állattá tesz, s az agyunk gondolkodó részét elnyomja... felül kerekedik rajtunk, s mindent elsöpör az útjából. Nem hagy választást, érzelmeket. 
Test-test elleni küzdelem, melyben akár egyszerre két győztes is lehet...

2010. december 23. 20:06 - írta everyday

Éppen egy boldogság hullámon lovagolok ( nem rosszra gondolni :P)! Nem tudom szavakba önteni, hogy most mi van. Vagyis megpróbálom, meglátjuk mi sül ki belőle! Megtaláltuk egymást a lelkitársammal ^^ Tudom, hogy ez így furcsa, de mellette boldog vagyok! Úgy érzem ez most valami más, valami komoly amiért érdemes dolgoznom, hogy jobbá tegyem.Szóval úgy gondoltam, hogy most egy ideig nem írok vagy csak annyira ritkán, hogy inkább már blogszünetet kéne elrendelnem. Szóval lesz ami lesz... :)

2010. december 16. 20:07 - írta everyday

Túl bonyolulttá vált az életem. Titkok, érzelmek, döntések. Utálok dönteni. Utálom, hogy ha tőlem függ valaki, s a boldogsága. Ha tehetem akkor boldoggá teszem de... néha már szétszakadok amiatt, hogy mindenkit boldoggá tegyek. És itt van ő, aki nem tudja mit akar, az ember aki a lelki társam. Vagyis ő lehetne. Nem tudom egyenlőre mit gondoljak, nem is tudom ezt megbeszélni senkivel. Azt írta, hogy engem választott. De mit is jelent választani, valami vagy valakik között? Fájdalmat, szenvedést adni amikor azt hisszük, hogy jót teszünk?
Jót tenni? Csókolni? Szeretni? Mit jelentenek ezek? Érezni, hogy szeret, s hogy viszont szeretem. Tudni, hogy áll valaki a hátam mögött, támogat, elvisel. Próbál változtatni, kompromisszumot kötni.
Nem tudom mit érzek... vagy, hogy most mit kéne éreznem. Most nálam a problémák+zene=kedv javítás. Kínos ez a helyzet, még nem tudnám kimondani, hogy szeretem, de érzem, hogy így van. 
Fáradt vagyok, kelleni fog ez a kis szünet. Az, hogy elvonulhassak, gondolkodhassak, tervezhessek. 
Nem tudok gondolkodni, leblokkolt az agyam. Ez biztos egy védelmi reakció. MÉG nem gondolok és érzek semmiit. Nem akarom, hogy miattam szenvedjen bárki is. Pedig ez van, ha nem ismer meg... akkor még mindig boldog tudatlanságban élne... állandóan ez van... ahova beteszem a lábam ott minden elromlik nem akarok bánatot okozni senkinek! Pedig ezt teszem, de nem akarattal!
Én most nem tudok .... többet írni. Hamarosan nem leszek jól...

2010. december 13. 16:12 - írta everyday

Ő mondta:(retusálva :) )

"félek attól hogy..., akkor elveszítem a társaságod ami nagyon hiányozna, de tudom, h neked így meg elég nagy fájdalmat okozok....többet, jobbat érdemelnél egy "szellemképnél". "

Erre most miiit mondhatnék? :D A helyzet az, hogy én sem akarom elveszíteni mert jó vele beszélgetni de így soha nem heverem ki! Majd lesz valahogy :)

 

 

2010. december 13. 12:37 - írta everyday

Szóval, hogy összegezzem magamban a dolgot azt kell mondjam, hogy tehetetlen dühöt, nem is szóval szomorúságot érzek mert Everyday újból csőbe húzta magát. Nem fejtem ki miért, titok ugyebár, meg mostanában, minden az életemben a titkokról szól. El kell saját magam is titkolnom, és azt is amit érzek... és ez kikészít. 
Az isten verése, hogy megtaláltam a lelki társam vagyis azt aki a másik felem lehet, kiegészít engem. Kifejtem. Tehát a mostani teóriám a következő: mindenki, minden ember fél darabként érkezik a világra. S mikor felcseperedik rájön erre és elkezdi keresni a másik felét. Na szóval, most én megtaláltam azt az embert aki a másik felem lehetne... csakhogy persze, hogy nekem nem jön össze. Pedig az igazság az, hogy tetszünk egymásnak, s ezt azt hiszem ki is fejeztük egymásnak, meg is beszéltük szóval hihetetlen. Én tetszeNÉK valakinek akinek én is tetszem. De MOST VAGY SOHA nem lehetünk együtt. Dühít! A durva az, hogy érzem a fejemben, a testemben, minden porcikámban, hogy ő testileg úgymint lelkileg kielégítené a vágyaim. Meglepő. A testem soha nem válaszolt még így semmire, de az agyam sem. Egyszerűen nem tudom mitévő lehetnék. Azt hiszem feladom, ráhagyom az egészet és ha egyszer még összekeveredünk talán lesz esélyünk arra, hogy kiegészítsük egymást. De a legdurvább az, hogy feladtam a társkeresést is mondom akkor a sorsra bízom de nagy hibát követtem el! Keresett ő nekem társat, csak nem megfelelőt, vagyis a túlságosan is megfelelőt, akivel soha nem fogok összekavarodni. Sebaj, hosszú és piszok nehéz folyamat lesz, de talán sikerül túl tenni magam rajta. Nehéz lesz egyfelől azért mert beszélünk, látjuk egymást - számomra ez nehezebbé fogja tenni. De talán jön valaki más aki először csak egy pót személy aztán életem szerelmévé válik :)

U.I: azt hiszem tudom már milyen vagyok. Kívülről az látszik belőlem, hogy kemény vagyok. Pedig... belül olyan vagyok mint a vaj, kenyérre lehet kenni :) Csak meg kell találni a megfelelő utat hozzám :)
U.I. 2 : írtam egy olyan érzéki verset, hogy ... még nekem is tetszik... lehet, hogy felteszem ide ha érdekel valakit :)

 

2010. december 7. 9:02 - írta everyday

2010. december 7. 8:48 - írta everyday

Kívülről hülye picsa, belül pedig egy igazi rocker vadmacska :P XD

2010. december 7. 8:26 - írta everyday

Szóval nem gondoltam én még bele ebbe, de most, hogy agyamra ment betegség így már felfogom. Én egy "hülye picsa" kinézetű csaj vagyok. Divatos ruhákban járok (ezt nem kitalálom, mondták) és a mai világban ez már elég ahhoz, hogy a "hülye picsa" maszkot magamra öltsem. Pedig állítólag kedves, takaros, ragaszkodó vagyok. Ezt is csak úgy mondták. De én magamról nem tudnék jót mondani mert számomra ez a legnehezebb, inkább felsorolok 10 rosszat mert azt könnyebben meglátom magamban mint a jót.
De talán tényleg az agyamra ment betegség beszél belőlem. Azért a tegnapi... azt le kellett volna mentenem a hitelesség kedvéért. Mert ha ide betenném akkor mindenki értené, hogy min akadtam fenn. Szó szerint hülye picsának nézett a srác, most nem tudom hova tenni a fejemben(barát vagy ellenség). Most még ez a szálka is megmarad bennem egy ideig, de próbálom majd idővel kihúzni, addig meg maximum távolságtartóbb leszek. Talán tényleg nem vagyok okos de jó, szóval egy szinten gondolkodónak tartom magam, egy szintig kreatívnak is. Szóval nem érdekel mit mondott ez az ember, szarom le nagy ívben, bocsánat a nyers modor miatt, de így van. Higgyen amit akar, mindenki aki akar, csak meg ne halljam mert egyszer ez felfog gyűlni bennem és akkor gyilok lesz(xD)!
Szóval tegnap otthon elmentem orvoshoz, kiírt jó erős antibiotikumot,"irtsuk az immunrendszerem még jobban!" című gondolat járta meg a fejem. De nem panaszkodom mert úgy érzem hat. Már nem olyan fájós a torkom mint volt, pedig még csak 3 szemet szedtem be! No ennyi voltam. Béke!

2010. december 6. 20:43 - írta everyday

Szóval én egy mindenki bábja vagyok.
Talán rájöttem a problémára, a pasik a kinézetemből egyből arra következtetnek, hogy egy buta liba vagyok.
Egy időre kicsit elegem van. Abból például, hogy a nőkre mondják a férfiak, hogy érzékenyek miközben a legkisebb dolgokon ők szoktak fenn akadni...szóval melyik is a gyengébb nem?

2010. november 30. 15:39 - írta everyday

2010. november 28. 16:43 - írta everyday

Mivel már az ország egyes helyein mát gyönyörködnek(küzdenek) az első hóval, gondoltam írok egy verset ide. Hát, tessék, tessék, íme:

 

Mindjárt esik a hó
talán tényleg itt a tél,
szánkózni kéne
s ordítani.

Vacogni a buszmegállóban,
a hókásában csúszkálni,
elesni a jégen
szitkozódva felállni.

Hógolyót dobálni
s izgulni,
várni a karácsonyt
s sokat mosolyogni.

Együtt lenni szilveszterkor
koccintani az új évre,
fogadalmat tenni melyet
soha nem tartanak be.

Várni, s várni
mikor olvad már a hó,
mikor lesz már tavasz
mely elhozza a kalandot.

 

2010. november 25. 14:37 - írta everyday

Szóval, szóval, szóval. Vannak pillanatok amikor úgy érzem sírnom kell. Mert most őszinte leszek sírtam a Chuck egyik jelenetén. A legújabb rész persze, s04e09.

Szokták mondani, hogy a gyűlölet és szerelem elég közel állnak egymáshoz. Az a helyzet, hogy ezt tapasztalom is magamon. Van az osztálytársam, az a srác... most épp utálom, máskor meg majd megvesznék egy öleléséért. Pedig ő nem fog megölelni mert... higgyétek el kértem de rám se hederített. Mind1 is, nem érdekel. Túl leszek ezen is.

Ahogy gondolkodóba estem a buszon hazafelé, az egyik megállóban felszabadult egy csomó öregember a buszra. Az jutott eszembe, hogy mindig zombi támadást ábrázolnak filmeken. De miért nem mutatják be az öregek félelmetes oldalát? Simán el tudom képzelni ahogy felém vánszorog egy öreg néni és meg akarja csipkedni az arcom. Vagy egy másik azzal üldöz, hogy valaki hallgassa már meg! Vagy mit tudom én, egyik vonszolja a lábát, két kezét felém nyújtva és azt mondja ölelj meeeeeg. Szóval na!

Csak ez: http://www.lyricstime.com/scala-and-kolacny-brothers-creep-lyrics.html

És még ezt szerettem volna: