2011. március
Nos az utóbbi héten az fájt a legjobban, hogy lehazugoztak, legerincteleneztek, legyáváztak. Tudjátok szarok az egész bagázsra. Mert én nem hazudtam, gerinctelen sem voltam mert csak 1 EMBERNEK mondtam el a dolgot.... nem haragszom rá, hogy elmondta a legagyatlanabb embernek a világon... de nah. Szóval tudjátok milyen ez. Ezentúl titkokat csak saját magammal kívánok megosztani xD De komolyan kiben bízz meg ha a saját nővéredben sem bízhatsz meg? Az egy dolog, hogy tesóm barátja egy baromi nagy szemét láda akit mostantól kezdve semmilyen tiszteletben nem vagyok hajlandó részesíteni. Tudjátok nem a bocsánatkérés hiányzik mert tudom, hogy nem gondolná komolyan hanem... nem is tudom. Ő soha nem lesz más. Mert ahogy most viselkedik az emberekkel... elmarja maga mellől mindazokat akik MÉG szeretik. Sikerült az 'egyetlen' barátját és testvérét egyben magára haragítani. Tudjátok mit én nem is haragszom, egyszerűen sajnálom őt. Ha nem változik meg öregen, kényszeresen "mindig igazam van" emberként fogja leélni az életét. Végül is nem az én dolgom... de majd rájön. A neje majd kényszerből marad mellette, nem másból... Az ő élete, az övé én nem szólok bele (közvetlenül)...
A lábam jobban van. Az orvos nagy ívben lekakkantotta a fejem amikor visszamentem kontrollra... még akkor fájt és érzéketlen is volt... de rávágta, hogy "zúzódott"! JÉééééééééééé nem mondod, hapsikám! Ezt én is tudtam... nos a lényeg, hogy tényleg jobban van.
A "nagy vita" miatt elhoztam nővéreméktől a maradék cuccom... hát 3 táskányi ruha... ennyi volt csupán "náluk". Írt 'nővérem', hogy vigyem vissza a kulcsot nekik erre válaszként csak annyit írtam, hogy " először suliba mennék ha nem gond..." hát ... de most komolyan dugják fel a kulcsukat maguknak... nevetséges ahogy viselkednek... Pozitívan próbálom nézni a helyzetet; egy időre egy gonddal kevesebb. Most per pillanat a kettő nővéremből csak egy van. Esküvőre sem szeretnék elmenni. Mert nem akarok álszenteskedően "segíteni"... szóval értitek. Igen ilyeneken nem kéne fenn akadnom de mostanában... nincs túl sok kedvem jónak lenni, meg normálisnak. Más dolog: Elértünk odáig, hogy... szóval nekem ez komoly dolog 'Szotyi' odaadta a bankkártyáját és megmondta a pin kódját. Örülök, hogy ennyire megbízik bennem, de ez számomra hatalmas lépés ^^ Nem is mertem vásárolni a bankkártyájával, elhihetitek... xD Mielőtt megmondta volna a bankkártyája kódját ha azzal vásároltunk mindig elfordultam mikor beírta a kódot, a kasszánál... most meg tudom. Furcsa, noh, meg kell szokni!^^ Rákattantam ^^ ----> (magára a guns n' roses-ra :)
Kategóriák: Hmm, ez is az is , Van, hogy csak úgy elkap az ihlet, A tényleg üres locsi-fecsi, Ahova mostantól minden bejegyzés bele tartozik, Az örület határai és érdekes dolgok tárháza
Elnézegetve a régi (általános iskolás/alsós) osztály képeket... elgondolkodtam. Milyen is jó volt akkor.
Gyerek fejjel minden áron felnőtt akartam lenni, most meg felnőtt fejjel mindenképpen gyerek lennék újra! Eljátszanék a többiekkel az udvaron, elüldögélnék az órákon, haza sétálnék apával az iskolából, vagy anya munkahelyére mennék nővéremmel és fagyira könyörögnénk pénzt. Senki nem gondolja gyermek fejjel, hogy nem is olyan mókás a felnőtté válás. Legalábbis utólag így látom. Egyáltalán nem buli. Ahogy felnősz elfogy a szüleid türelme és szeretete is! Mármint nem azt mondom, hogy nem szeretnek a szüleim mert marha nagyot lódítanék... de kicsit így érzem. Főleg azóta, hogy nem akkor járok haza amikor szeretnék... vagyis csak 2 hetente azzal szemben, hogy 1 hónapja még hetente többször (legalább kétszer) otthon lehettem. Sőt eddig nem is éreztem, hogy milyen fontos az otthon számomra. Mert amióta kevesebbet járok haza,nem látom a kutyát aki mindig nagy "nyuszogás" közepette fogad, vagy a macskát aki úgy szintén elém szalad ha jelez neki a kutya, hogy "megérkezett"! Hiányoznak a szüleim, az ágyam, a biciklizés... Kis dolgok de mégis jelentéktelen életem részei voltak.
Azóta más lett az életem. Mosogatás közben bele gondoltam, hogy milyen más lenne az életem, ha most Szentesre járnék iskolába, többet lennék otthon---> következmény: más baráti kör, több veszekedés a szüleimmel, nem találtam volna rá Szotyira ;).... és ott lenne az a megfoghatatlan 'bárcsak máshol lehetnék érzés'. Most bennem van ez az érzés, tudom és érzem, hogy máshol lenne a helyem, csak nagyon sok keresésbe és erőbe és időbe kerülne, hogy megtaláljam azt a helyet ahol lennem kellene. Közben meg elszaladna mellettem az életem, a szerelmem, a kitartásom... Nem mintha utóbbiból sok lenne... de nah.
Aztán eszembe jutott, hogy fényképezni is szeretnék még sok, sok, sokat! Ez egy olyan cél amit még érdemes is kitűznöm magam elé, mert teljesíthető. De eddig ez az egy. Nos ennyit a máról, ennyit eddig és ennyit mostanra.
Kategóriák: Hmm, ez is az is , Van, hogy csak úgy elkap az ihlet, A tényleg üres locsi-fecsi, Ahova mostantól minden bejegyzés bele tartozik, Az örület határai és érdekes dolgok tárháza
Amikor mostanság ránéztem Frunited blogjára, és meghallgattam azt a 30y számot, hááát, újra megszerettem a 30y. Emellett megbékültem Pankával is, vagyis szóval változok.
Azt tudom és érzem is, hogy változok... de, hogy mi lesz a vége ( ha van egyáltalán vége! )...
Csütörtökön megzúzódott a lábam, de már gyógyulgat, holnap már megyek suliba. Hogy őszinte legyek nem igazán vonz már az iskola. Helyette járnám a világot! :D Persze ez szép és jó... de egyenlőre sőt kit áltatok? járhatatlan út volna....
"Nincsen történetem, csak úgy kitalálom
Kitaláltam tényleg, nem is volt családom."
(Igen loptam, de nagyon tetszik ez a két sor! ^^)
/