2011. január 28. 12:25 - írta everyday

Rég írtam és már pár napja érik bennem pár dolog...

Kezdem ott (a legfrissebb gondolatom), hogy ha háttal áll egy srác, a buszon/villamoson/ egyéb közlekedési eszközön(járok én mással is a felsoroltakon kívül? Nem hiszem xD) akkor tuti csekkolom a fenekét! xD 
"Vannak emberek akik nem többek annál, mint amit mutatnak..." Nos az ember holtáig tanul, szokták mondani, ugyebár és most látom igazán, hogy milyenek is az emberek. Első sorban képmutató szemétládák, akik az arcodba mosolyogva kibeszélnek a hátad mögött. Most nem magamra gondolok, mert próbálok kimaradni azon beszélgetésekből amelyek mások mocskolására irányul... persze nem lehetek mindenki barátja, tudom, de... próbálkozom elhatárolni magam ezektől a dolgoktól...
Rossz volt nézni, hogy 1 hét alatt, egy semleges emberből, hogy lett bántott. A szemem előtt játszódott le a folyamat, (én úgy szint kimaradtam a dologból, mármint most ez nem önfényezés) és mire ide jutottunk péntekig már kicsit látszott is rajta, hogy kezdi sejteni a dolgokat. Aztán ma villamoson ÚGY nézett rám és én próbáltam nem felé nézni... azt hiszem igaza volt sCorternek. Abban, hogy amikor már lesz párom akkor majd mindenki (vagyis az a pár srác - haha xD) velem akar összejönni, aki eddig nem akart. ÚGY, úgy nézett rám. Mármint olyan nem "dugni akarok" hanem olyan incselkedősen. Lehet, hogy félre értem és tényleg velem van a probléma na de ennyire csak nem értem félre a dolgokat. Aztán ott van a BK-s srác is. Aki furcsa mert nem az én típusom, úgy értem nem vagyunk egy szinten... ő elég helyes, sőt nagyon helyes (nem jobb pasi az uramnál, ugyebár!) de mégis furcsa, hogy ÚGY néz rám. Olyan "szívesen megismernélek, de nem merlek megszólítani..." nézés, és mikor meglát felragyog az arca, szóval furcsa. sCorter! Nem azért írom ezt le mert féltékennyé szeretnélek tenni csak, furcsa, hogy van egy másik ember is aki így nézhet rám. Mert eddig nem voltak! Egy sem! Tudom, hogy ez furcsa de tényleg nem voltak... nos szóval kb. ennyi... azt hiszem :)


Kategóriák

Hmm, ez is az is , Van, hogy csak úgy elkap az ihlet, A tényleg üres locsi-fecsi, Ahova mostantól minden bejegyzés bele tartozik, Az örület határai és érdekes dolgok tárháza

Eddig 1 komment érkezett ()

  • 1.  sCorter (Válasz erre)
    2011. 02. 23. 20:42

    Próbálok mindent egy harmadik szemszögből nézni, ahogy ezt a te "problémádat" is. Ez egy próbatétel neked is és nekem is.
    Ilyenkor kerül mérlegre a te hűséged és az én bizalmam.Az életem során általában amim volt és örültem neki vagy így vagy úgy, de elveszítettem ezért reflexből védek gyomorszáj tájékon mivel számítok a rosszra.mindenki azt mondja pesszimista vagyok, de ha a legrosszabbra számítasz mindig, akkor nem lephet meg semmi.

    LÉnyeg a lényeg h a bizalmat tanulom, még gyerekcipőben járok, mert ha olvasom h vki nagyon helyes akkor még mindig bukfencet hány a gyomrom, de a gondolataim már nem kavarognak, és mielőtt bármit is mondanál ez, hogy elmondod, leírod, így van rendjén.Ez az én legnagyobb hibám h nehezen hiszem el h vki igazán megelégszik azzal amit én tudok nyújtani egy életen át.De azzal hogy ezeket a dolgokat olvasom, hallom tudom magam "tréningelni" és szép lassan kikupálódhatok...remélem nem nagyon lassan!:)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.